Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. április 19., péntek 10:05)
Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral - A podcast by Klubrádió - Fridays

Categories:
A klasszikusok újratöltve rovatunkkal indultunk, első vendégünk Kárpáti Péter író, dramaturg volt. A magyar irodalom aranykoráról és Karinthy Frigyes verseiről beszélgettünk, különös tekintettel a híres paródia-ciklusra. Terítéken: az Így írtok ti. A következő beszélgetésben az Európai Filmakadémiáról volt szó. A stúdióba várjuk Bársony Kata filmrendezőt, a RoMedia Alapítvány vezetőjét, aki nemrég jött haza Berlinből, ahol a Nemzetközi Roma Nap alkalmából elindították az akadémia első, roma filmeseket bemutató online programját. 20 éve az USA-ból indult útjára a 48 órás filmes verseny, aminek az a sajátossága, hogy a stáboknak 48 óra alatt kell elkészíteniük egy rövidfilmet. Szatmári Andreát, a többszörösen díjnyertes swap ID című film rendező-producerét kérdeztük majd a versenyről, abból az alkalomból, hogy a filmet beválogatták a rövidesen kezdődő Cannes-i Filmfesztivál versenyen kívül bemutatott filmjeinek programjába. Nemrég jött a hír, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói kiválóan szerepeltek a a 10. Domenico Modugno Nemzetközi Balett- és Kortárs Táncversenyen a dél-olasz Lecce városában, ahonnan 5 első díjat hoztak haza. Erről kérdeztük Szűcs Liza és Végh Krisztina balettművészeket.